Nagyon szeretem a bélyegzőket a hagyományos és a digitális scrapbookban is. Éppen ezért most terveztem egy 6 bélyegzőből álló kis csomagot, ami kicsit festékpacás, irkafirkás, fényképezőgépes... és mind közel 12"x12" méretű.
Újra itt {új készlet, kihívás és új csapattag}
Majdnem eltelt egy teljes hónap, mióta utoljára jelentkeztem. Főleg az az oka, hogy munkahelyet váltottam és most újra nagyon sok mindent meg kell szoknom, többek között, hogy hogyan tudom hatékonyan beosztani az időmet... (egyelőre sehogy :P) Azért három dolgot mindenképp szeretnék megosztani veletek:
>> Az első, hogy Nessita alias Hőgye-Nagy Ágnes csatlakozott a csapatomhoz! Nagyon örülök, hogy elfogadta a felkérést :) Ha még nem ismeritek az alkotásait, akkor a következő linkre kattintva nézzetek körül a blogján. Igazán tehetséges! :) >> Két lány mellett alkotok
>> Kisajtoltam egy kis időt egy mini készlet készítésére, ami az áprilisi Ginger Scraps Buffet témához igazodik: természet, környezetvédelem. A mini kit tartalmaz néhány színes
papírt és pár darab rajzolt, festett elemet. A legjobb az egészben, hogy
alapból is csak $2, de most akciósan mindössze $1!!
A kreatív csapatom megint kitett magáért és ebből a pici készletből is szebbnél szebb oldalakat készített :)
>> Egy kihívást is vezetek áprilisban, ami konkrétan egy inspirációs kihívás, ahol most egy általam rajzolt mintát kell használni az alkotásokon. Erről bővebben a következő linkre kattintva mindent elolvashattok a Ginger Scraps-en: April Inspiration Challenge
Igyekszem többet írni és folytatni szeretném az inspirációs írásaimat is, és azért remélem előbb-utóbb a digitális és hagyományos alkotásba is visszarázódok, mert már jó régóta nem készítettem semmi scrapbookosat és kicsit hiányzik ez a fajta alkotás is.
Sleep tight {SCW digitális készlet}
Rendhagyó módon most először megmutatom, hogy a csapatom milyen klassz oldalakat készített a legújabb készletemből. :)
Merienn Beus81
Beus81 Évadrága
Vera Szabi
gybogi gybogi
Deekaa Narcicca
A készletnek a Sleep tight nevet adtam. Egy kicsit babás, kicsit álmodozós, de nagyon rajzos kit. Telis-tele firkákkal, gombokkal, digitális varrásokkal, színes rajzokkal, pacákkal, idézetekkel és horgolt virágokkal. :)

SCW mint DigiDare szponzor :)
Pár hete felkértek, hogy legyek a Digi Dare szponzora. Örömmel mondtam igent! :) Ebből az alkalomból olvashattok velem egy rövid interjút: Sabee's Creative World @ Digi Dares, megnézhetitek a kedvenc készleteimet, oldalaimat. És itt-ott kedvezményes kuponokat is találtok a vásárláshoz. (például figyelmesen olvassátok az interjú végét ;)) És egy játékon is indulhattok, SCW kuponokért :) (Digi Dares #313)
Lucky Me - új digi papírok és jelvények
A Ginger Scraps-nél minden hónapban van egy téma, ami szerint mi tervezők alkothatunk bármit. (Ginger Scraps Buffett) De úgy, hogy azután max 2$-ért (akciósan pedig 1$-ért) lehet megvásárolni ezeket a termékeket. Én egy kis papír- és egy jelvénycsomagot készítettem. A Lányok, pedig igazán különleges oldalakat alkottak belőlük szerintem.
![]() |
| Lucky Me | FLAIR BUTTONS by SCW |
![]() |
| Lucky Me | PAPERS by SCW |
![]() |
| Beus |
![]() |
| Kati |
![]() |
| Margó |
![]() |
| Vera |
![]() |
| Rózsa |
Szeretem az életem | Smash book inspiráció | {SF}
Karácsonyra Jankától, kaptam ajándékba egy igazi Smash Book-ot. Arra gondoltam, hogy egyfajta, fotókkal illusztrált naplóként fogom használni. De nem napi szinten, hanem csak amikor kedvem van, akkor írok bele. Most éppen az egyik kedvenc fotómat örökítettem meg. A fotó mellé, a bal oldalra még szeretnék egy hosszabb kommentárt írni.
Az oldalpár úgy készült, hogy először stencillel és kék mist-tel ráfújtam párszor a papírra, majd fehér akril festékkel és fekete tussal itt-ott befestettem a papírt.
A többi díszítés szinte “csak úgy jött”: ceruzával, filccel firkáltam, akvarell festékkel pillangókat festettem. A felragasztott pillangókat és bannereket is befestettem. Legvégül pedig sárga washi tap-et ragasztottam fel és egy “élj, nevess, szeress” dekorgombot.
Még több részletfotót a Scrapfellow-n találtok: Scrapfellow | Like this life
![]() |
| A könyv kívülről |
![]() |
| Ilyen volt az oldalpár mielőtt hozzá kezdtem |
Egy apró születésnapi ajándék
Anyukámnak február elején volt a születésnapja és mint már évek óta, most is csempésztem az ajándékok közé egy kis kézzel készített apróságot. :) De az apróságot, most tényleg szó szerint értsétek. Kb. 5x10 cm-es az egész. Az alap, fehér Bazzill karton, ezt hajtottam meg, és került rá két fotó és pár darab papír egy régebbi Basic Grey kollekcióból és néhány Scrapfellow chipboard elem is.
Fotózta: Borsos Szilárd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
















































